Tájékoztatjuk a Tisztelt Tagságot, hogy a 277/2008-as Kormányrendelet alkotmánysértő rendelkezéseinek visszavonása érdekében az Alkotmánybírósághoz fordultunk.
Budapest, 2009. április 23.
Eltér István
MÉK elnök
TÁJÉKOZTATÁS
Tárgy: 277/2008 (XI.24.) Kormányrendelet a tervdokumentációk központi nyilvántartásáról
TISZTELT KOLLÉGÁK!
Fenti rendeletet Kamaránk az elmúlt év során több alkalommal is véleményezte írásban és szóban egyaránt.
Véleményünk döntően az volt – és ma is az, hogy a központi tervtárra szükség van, de a rendelet több szempontból alkotmányellenes és sérti a szerzői jogi törvény előírásait is.
2009. március elején levelet írtunk Bajnai Gordon Miniszternek kérve, hogy a rendeletet vonja vissza 30 napon belül, ellenkező esetben kamaránk az Alkotmánybírósághoz fordul.
(Levelet tájékoztatásul mellékeljük.)
A levélre még nem kaptunk választ, de 2009. március 31-én a minisztériumban egyeztetést tartottunk, ahol az NFGM és az IRM képviselői is jelen voltak.
Többek között három fő kérdésben kértük a rendelet megváltoztatását:
1.A dokumentáció benyújtására ne a TERVEZŐ legyen kötelezve.
(hanem az építtető, beruházó, vagy tulajdonos stb.)
2.A szerzői jogok figyelembevétele és betartása a Kormányrendeletben legyen szabályozva.
3.A dokumentációkról szóló adatszolgáltatás, másolás, sokszorosítás stb. csak a terv szerzői jogával rendelkező személy (általában a felelős tervező) és a Dokumentációs Központ között létrejött szerződés alapján történjen.
A 277/2008-as rendelet 2009. január 1-től érvényben van, de sem a rendelet sem a Dokumentációs Központ üzemeltetési szabályzata nem biztosítja az Alkotmány illetve a szerzői jogok védelmét.
A minisztériumok képviselői 2009. április 2-ra ígérték a tárgyalás emlékeztetőjét illetve azt, hogy megteszik a szükséges egyeztetéseket az 1-es pont tekintetében és az intézkedéseket a 2 és 3 pontok kiegészítésére.
Fenti tájékoztatásunkat tagjaink kérésére közöljük és természetesen minden további levelezésről és megtett intézkedésről is értesítjük tagjainkat.
Természetesen tudomásunk van a tagság egy részének PETÍCIÓ-járól is.
2009. 04. 03.
Eltér István
MÉK elnök
A hivatkozott levél: miniszt_lev_277_2008
...tovább is van!